2019. november hónap bejegyzései

Pályaválasztási szülői értekezlet Gyomaendrődön

2019. november 27-én meghívást kapott középiskolánk a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolától, ahol lehetőséget kaptunk a képzési kínálatunk és a középiskolánkban folyó munka bemutatására. Szakmáink kiegészítik a járásunkban folyó képzéseket, így lehetőség van érettségi és minél több szakma helyben történő megszerzésére. A szülők és a pályaválasztók nagy figyelemmel hallgatták a szakképzésben bekövetkező változásokat, hiszen mindent mérlegelve kell a lehető legjobb döntést meghozniuk.

Köszönjük, hogy bemutathattuk középiskolánkat és tájékoztathattuk az érdeklődőket.

Földi Zoltán

Grassroots

Idén csatlakoztunk az MLSZ által kiírt programhoz, melynek megrendezésére egy esős novemberi napon Békéscsabán, a Labdarúgó Akadémia területén került sor. A sportesemény nagyon tetszett a fiataloknak, mely alatt eláztunk ugyan, de élvezettel mondták, hogy természetesen a tavaszi fordulóra is jövünk. Iskolánk tanulói megismerkedhettek a zöld lapokkal, amely a sportszerűségért járt, s öt alkalommal részesültek benne. Köszönet az iskolánknak, a szervezőknek, valamint a dévaványai sportegyesületnek a támogatásért.

Reméljük, hogy a 2020-ban induló UEFA örömfoci kezdeményezéshez mi is tudunk kapcsolódni.

Jónás Tibor
testnevelő
MLSZ labdarúgó erőnléti edző

Gyulavári tan-túra

November 26-án 35 fővel Gyulaváriba mentünk Bay Zoltán fizikus emlékkiállítását megnézni. Nagyon lenyűgöző volt végighallgatni életét és látni pár dolgot abból az időszakból.

Bay Zoltán nevéhez három fontos dolog fűződik: a „Holdradar” megépítése, a Tungsram elektronikai laborjának vezetése és a méter pontos meghatározása, amely a mai napig érvényben van.

Élete 92 éve során sok mindent tett azért, hogy büszkék lehessünk rá.

Egy érdekes tanulmányi kiránduláson vettünk részt.

Gyertyagyújtás

Vasárnap lesz az első gyertyagyújtás ideje.

Azonban a kollégisták adventi koszorúján a hét utolsó együtt töltött estéjén, csütörtökön ragyogott fel az első gyertya lángja.

Mindenkinek kellemes felkészülést kívánunk az ünnepekre!

Surányi Alexandra

Nyílt nap

November 20-án került megrendezése középiskolánk második nyílt napja.

Nagy örömünkre sokan felkerestek bennünket a környező településekről is. Tóth Erika igazgatónő fogadta a vendégeket, röviden vázolta a szakképzésre vonatkozó változásokat, majd Schwarcz Júlia tanárnő és mi, segítő diákok mutattuk be az iskolában oktatott szakmákat. A vezetés után a tanulókat visszakísértük azokba a tantermekbe, tanboltba, tancsoportba, amelyek megtetszettek a vezetés során.

A nap végén mi is meséltünk arról, hogy miért szeretünk a dévaványai középiskolába járni: családias a hangulat, az oktatott szakmákkal könnyen el lehet helyezkedni, nagyon sok iskolai program van.

Reméljük, hogy sikerült az iskolaválasztás!

Hungarian Open Cup

Hungarian Open Cup

2019 november 24.

 

Vasárnap egy újabb nagyszabású rendezvényen vett részt a fodrászcsapatunk. Egy hónap felkészülési idő állt rendelkezésünkre, hiszen az elmúlt hónapban a Magyar Bajnokságon szintén megmérettettük magunkat. Az itt elért sikerek újabb tanulók lelkesedését indították el, hogy részt vegyenek ezen az eseményen.

Négy versenyszámban indultunk, 12 tanulóval. A szorgalmas, kitartó munka nem volt hiábavaló.

Hajdu Bálint 11. C. osztályos tanulónk kimagasló teljesítményt nyújtott, “bearanyozta” a vasárnapunkat.

  • fonással készített nappali frizura,
  • fashion menyasszonyi konty,
  • nyitott haj kategóriákban indult és mindhárom versenyszámban arany érmet szerzett.

Szilágyi Fanni 2/14. osztályos tanulónk

  • nyitott haj kategóriában bronzérmet

Ozsváth Veronika 2/14.osztályos tanulónk

  • fonással készített nappali frizura kategóriában ezüstérmet szerzett.

A negyedik kategóriánk teljesen új volt, mint versenyszám is, a holland fonás.

A vasárnapunk másik “fénypontja” ez a kategória volt, hiszen újabb öröm ért bennünket, a dobogó mindhárom fokán dévaványai tanuló állhatott.

Földi Csilla 12/C. osztályos tanulónk arany érmet, Balogh Viktória 11./C. osztályos tanulónk ezüst érmet, Tóth Barbara 10/A. osztályosunk, első versenyén indulva, bronz érmet szerzett.

Nagyon büszkék vagyunk tanítványainkra ezekért a szép eredményekért, de a többi versenyzőnknek, sincs miért keseregnie, hiszen szoros volt a mezőny és ők is nagyon szépen dolgoztak, dícséret illeti a munkáikat: Csordás Virág, Nagy Adrienn, Fejes Szilvia, Kontra Ildikó, Surányi Alexandra nappali fonását és Nyilas Zsófia holland fonását.

Büszkék vagyunk minden versenyzőnkre és készülünk a miskolci versenyünkre kitartóan, remélhetőleg újabb versenyzőkkel is.

Nem utolsó sorban, büszkék vagyunk Gellai Katalin oktatónkra, aki zsűrizett ezen az eseményen, munkájáért elismerő oklevelet vehetett át. Nagyon fárasztó, de eseményekben gazdag napunk volt, gyönyörű bemutatókat láthattunk, amelyekből sok-sok inspirációt kaptunk a további felkészülésünkhöz.

Köszönjük a támogatást iskolánknak a nevezési díjakért és a utaztatásunk biztosításáért.

 

                                                                                          Dr. Laczóné Kiss Ágota

                                                                                                     szakoktató

Pályaválasztási szülői értekezlet és börze

Pályaválasztási szülői értekezlet és börze

 Dévaványa, Ványai Ambrus Általános Iskola

2019. november 21-én a Ványai Ambrus Általános Iskolában pályaválasztási börzén vettünk részt.

A kiállítást megelőző szülői értekezleten találkoztunk a szülőkkel is, ahol a szakképzési változásokat mutattuk be, különös tekintettel a technikumi és szakképző iskolai szerkezetre és az új szakmákra.

A szülői értekezleteket követő bemutatón iskolánk tanulói is bekapcsolódtak a tájékoztatásba, hiszen örömmel tértek vissza egykori általános iskolájukba.

Tóth Erika, igazgató

VÁLLALKOZÓI FÓRUM

2019. november 20-án második nyílt napunkon az általános iskolásokon kívül ellátogattak hozzánk a tanulószerződéses gyakorlati helyet biztosító vállalkozók és a helyi általános iskolák képviselői is.

A vállalkozói fórumot Simon István Tamás, a Gyulai Szakképzési Centrum kancellárja nyitotta meg, hangsúlyozva a szakképzési változások fontosságát, illetve Dévaványa sajátos helyzetét a Centrumon belül.

Valánszki Róbert polgármester úr szintén megtisztelte rendezvényünket, méltatta a város és iskola sokoldalú együttműködését.

A fórum legfontosabb témái voltak: a szakképzési rendszer átalakítása, az új OKJ és iskolánk új képzései, a SNI diákok elméleti és gyakorlati felzárkóztatása és az iskolai tehetséggondozás, a fodrász sikerek és felkészítések. A tervezett napirendek mellett lehetőség nyílt kötetlen beszélgetés formájában a szakképzés, a gyakorlati oktatás továbbfejlesztéséről is véleményeket, tapasztalatokat cserélni.

a fórum alkalmából iskolánk minden szakmájának múltját és jelenét bemutató kiállítást állítottak össze szakoktatóink és diákjaink.

Tóth Erika, igazgató

Pályaválasztási bemutató Körösladány

2019. november 18-án sok éves hagyományainkhoz híven a körösladányi hetedikes és nyolcadikos diákokat és szüleiket tájékoztattuk iskolánk új és régi szakmai kínálatáról.

Többen érdeklődtek a kisgyermek gondozó és nevelő új képzésünkről. Népszerűnek ígérkezik még az eladó és a vendéglátó szakirány.

Tóth Erika, igazgató

Kirándultunk

Eljött a nap, amire minden kollégista nagy izgalommal készült. November 14-én Budapestre utaztunk.

Megcsodáltuk a Természettudományi múzeumot, ahol rengeteg érdekességet láttunk.

Majd az ebédünket  a Westend City Centerben fogyasztottuk el. 

Azonban a nap fénypontja a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte álom című előadása volt.

Igazán látványos, különleges előadásban volt részünk.

Sokáig emlékezni fogunk rá.

Ozsváth Veronika